Fontos tájékoztatás
Új személygépjárművek esetén 2018. szeptember 1-jétől bizonyos motor-váltó variációk ideiglenesen nem érhetőek el, az új járművek típusjóváhagyásában az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás mérésére szolgáló vizsgálati eljárás, a WLTP (Woldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) általános bevezetése következtében. A rendelhetőségről a "Konfigurátor" menüpontban, illetve márkakereskedéseinkben, míg a készleten lévő gépkocsikról az "Azonnal elvihető" menüpontban, illetve szintén márkakereskedéseinkben tájékozódhat.
Modellek

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan deríthetem ki, hogy a gépjárművem érintett-e?

Valamennyi érintett ügyfelet a hatóságokkal 2016 tavaszán egyeztetett levélben értesítettünk arról, hogy gépjárművének szoftverét frissíteni kell. Mihelyt a modell tekintetében jóváhagyásra került és elérhetővé vált a szükséges műszaki intézkedés, az ügyfeleket egy második levélben megkértük, hogy foglaltassanak időpontot a választásuk szerinti márkaszervizben.

Ezenfelül, 2015 októbere óta valamennyi európai ügyfél az interneten, illetve márkakereskedője vagy szervizpartnere révén is ellenőrizni tudja, hogy gépjárműve érintett-e. Az adatbázis az összes érintett kibocsátási előírást tartalmazza. A Csoport egyéb márkái is vonatkozó információkat nyújtanak honlapjaikon.

A benzinmotorokat a nitrogén-oxid kérdése nem érinti, mert a dízel- és benzinmotorok működése és kipufogógáz-kezelési rendszere teljes mértékben eltér egymástól.

A nitrogén-oxid kérdése nem érint egyetlen jelenleg nyilvántartásba vétel alatt lévő Škoda gépjárművet sem.

A gépjárművem érintett. Vezethetem ettől még?

Igen. A kibocsátási ügy a tesztkörülmények alatt a nitrogén-oxidok (NOx) kibocsátási jellemzőit érinti. A NOx-kibocsátási ügy nem változtat azon a tényen, hogy gépjárműve továbbra is biztonságos és közlekedésre alkalmas. Semmi nem utal arra, hogy az érintett EA189 jelzésű dízelmotorral hajtott gépjárművek a NOx-kibocsátási ügy eredményeképpen kockázatot jelentenének az egészségre vagy a biztonságra.

A gépjárművem érintett. Fizetnem kell majd a javításért?

Nem, Önnek semmilyen költséget nem kell viselnie a szükséges műszaki intézkedések végrehajtásáért.

A Škoda minden tőle telhetőt meg fog tenni a nehézségek minimálisra csökkentése érdekében. A Škoda a beavatkozást bármilyen tervezett szervizeléssel egybekötve el tudja végezni (bár azt javasoljuk, hogy amint elérhető az Ön gépjárműve számára, foglaltasson időpontot az intézkedés elvégzésére). Az intézkedést bármelyik hivatalos Škoda szervizpartnernél el tudja végeztetni.

Milyen jellegű műszaki javítást eszközölnek a gépjárművön?

Az érintett motorváltozatok többségénél a műszaki intézkedés olyan szoftverfrissítést jelent, amely révén a dízelmotor égési folyamatának folyamatos fejlesztésében az utóbbi években elért eredmények (pl. tökéletesített befecskendezési rendszer) javítják a motorvezérlést. Az intézkedés mintegy félóra tiszta munkaidőt vesz igénybe.

Csupán az 1,6 literes motorok esetében szükséges az úgynevezett áramlásátalakító beszerelése. A műszaki beavatkozás végrehajtása egy óránál kevesebb időt vesz igénybe.

Mely paramétereket állítja be a szoftver?

Az első intézkedés, amely nagyobb teret enged a NOx-kibocsátások csökkentésének, egy utóbefecskedező beépítése a befecskendező rendszerbe (úgynevezett osztott csatorna). Ez az utóbefecskedező a fő befecskendezés üzemanyag-mennyiségének egy részét használja fel, azaz nem gyakorol hátrányos hatást az üzemanyag-fogyasztásra. Az utóbefecskendezés röviddel a fő befecskendezés után történik, ezáltal forgatónyomatékot generál és oxidálja az égés közben közvetlenül az égéstérben keletkezett kormot.

Második intézkedésként a dízeltechnológia fejlődése lehetővé teszi számunkra, hogy az üzemanyagot nagyobb nyomáson és állandó arányban fecskendezzük be. A megnövelt befecskendezési nyomás az üzemanyagot nagyobb hatásfokkal porlasztja, és így a művelet elejétől fogva alacsonyabb koromszint érhető el az égés során.

Érinti-e az EU6 dízelmotorokat a NOx-kibocsátások tesztmérésének ügye?

Nem, az EU6 dízelmotorokat nem érinti a NOx-kibocsátások ügye.

A Volkswagen Csoport által az Európai Unióban kínált és az EU6 vagy EU5 kibocsátási előírásoknak megfelelően jóváhagyott EA288 dízelmotorokkal hajtott gépjárművek nem igénylik a szoftver eltávolítását vagy cseréjét. Ezt a hatóságok is megerősítették.

Károsíthatja-e a frissítés a gépjárművemet?

Nem, a frissítés nem károsíthatja a gépjárművét.

Köteles vagyok elvégeztetni a beavatkozást az érintett gépjárművemen (néhány ügyvédi iroda azt tanácsolja, hogy utasítsam vissza)? Mik a következményei, ha nem végeztetem el?

Kérjük, vegye figyelembe, hogy azokban az országokban, ahol az illetékes hatóságok a visszahívást kötelezővé tették a fogyasztók számára, ha a fogyasztó bizonyos időkereten belül nem hajlandó részt venni az előírt visszahívásban, az illetékes állami hatóságok büntetést szabhatnak ki rá, például kivonhatják a forgalomból az érintett gépjárművet.

A visszahívás műszaki intézkedéseit elvégezhetik-e független autószerelők?

A szervizkampány teljesen ingyenes az ügyfelek számára. Erre alapozva és tekintettel arra, hogy a Volkswagen AG köteles beszámolni az állami hatóságok felé a szervizkampány megfelelő végrehajtásáról, a beavatkozást a Škoda által engedélyezett szervizhálózatban végzik el a jogi követelményekkel összhangban. Az egyes piacok továbbra is tanulmányoznak kiegészítő megoldásokat, például az egyéb partnerekkel való együttműködést vagy a nagyobb volumenű és flottaügyfelek számára kiépítendő "mobil megoldásokat".

Mi a teendője annak az ügyfélnek, aki olyan használt járművet vásárolt, amelyen a szoftverfrissítést még nem végezték el?

Kérjük, keresse fel Škoda szervizpartnerét!

Hogyan lépünk első körben kapcsolatba érintett járművel rendelkező ügyfeleinkkel?

Kérjük, keresse fel Škoda szervizpartnerét!

Érintett jármű tulajdonosa vagyok, és az EU 27 tagállamának egyikében lakom. Úgy döntöttem, nem veszek részt a szoftverfrissítő intézkedésben. Továbbra is autózhatok Németországban (például nyaralás alkalmával)?

Igen.

Kihez forduljak, ha a műszaki intézkedések elvégzése után járművemmel problémát tapasztalok?

Az érintett ügyfelek biztosak lehetnek abban, hogy a műszaki intézkedéseket sikeresen végrehajtják, és ezek semmilyen hátrányt nem eredményeznek majd az üzemanyag-fogyasztás, a szén-dioxid-kibocsátás, a motorteljesítmény és a forgatónyomaték-maximum, illetve a zajkibocsátás tekintetében. Ez jelentette az intézkedések engedélyezésének alapvető feltételét az illetékes szabályozó hatóságok eljárásában. Amennyiben mégis valamilyen problémát tapasztal, kérjük, forduljon a Škoda legközelebbi szervizpartneréhez vagy tárcsázza a dízelforródrótot a +36-80-980-005 (belföldről), +36-1-877-8519 (küldföldről) telefonszámon.

Kapok valamilyen igazolást a Škoda szervizpartnerétől a műszaki intézkedések elvégzéséről, illetve mi a teendő, ha ezt esetleg elveszíteném?

Igen, a műszaki intézkedések elvégzését követően kap egy igazolást a Škoda szervizpartnerétől. Amennyiben ezt elveszítené vagy nem kapja meg, kérjük, forduljon a Škoda Ön által preferált szervizpartneréhez.

Egy érintett jármű tulajdonosaként olyan országban lakom, ahol az illetékes hatóságok nem rendeltek el törvényileg kötelező visszahívást. Úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a műszaki intézkedéseket megvalósító kampányban. Ennek ellenére elutazhatok járművemmel ideiglenesen olyan országokba, ahol a műszaki intézkedések megvalósítása törvényileg kötelező visszahívás keretében történik (például Németországba)?

Az érintett járművek tulajdonosai saját maguk döntik el, hogy mikor végeztetik el a műszaki intézkedéseket. Azonban kérjük az ügyfeleinket annak figyelembevételére, hogy azon országokban, ahol az illetékes hatóságok kötelezték az ügyfeleket a visszahívási akcióban való részvételre, ott akár szankciókat is foganatosíthatnak, amennyiben egy érintett jármű esetében a műszaki intézkedéseket egy meghatározott időn belül nem végzik el. Azonban abból indulunk ki, hogy Ön a járművét a visszahívást törvényi kötelezettségként előíró országokban is használhatja ideiglenesen (például egy nyaralás vagy átutazás esetén).

Miért szükséges a gépjárművemen a műszaki intézkedést elvégezni?

Az érintett motorokkal felszerelt járművek motorszabályozó rendszerében egy olyan szoftverfunkciót alkalmaztak, amely felismeri a hivatalos típusjóváhagyási vezetési ciklust. A ciklus felismerése alapján a vezérlés két eltérő üzemmód között vált: az 1. mód optimális nitrogén-oxid értékeket eredményez a teszten, a 2. program optimális részecskekibocsátást eredményez az utcai forgalomban.

Egy érintett jármű tulajdonosaként az Európai Unió 28 tagállamának egyikében élek. Úgy döntöttem, hogy gépjárművemen nem végeztetem el a szükséges műszaki intézkedést. Mi történik, ha tartósan egy olyan országba költözök, ahol a műszaki intézkedések elvégzése kötelező, és a gépjárművemet ide magammal vinném?

Ebben az esetben az adott országban forgalomba kell helyeznie a gépjárművét. Jellemzően a hatóságok értesítik Önt, hogy a szükséges műszaki intézkedést egy meghatározott időn belül el kell végeztetnie. Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Škoda valamelyik hivatalos szervizpartnerével abban az országban, ahol Ön újonnan letelepedett.