Dizájn

Képzeljen el egy olyan autót, amely elmossa a szépség és a funkcionalitás közötti határokat. Amelyben a stílus és a tágasság tökéletes harmóniában talál egymásra. Amely mindennek teret ad, kivéve a kompromisszumokat. Mi elképzeltünk egy ilyen autót, és az új ŠKODA Superb nevet adtuk neki.

Egyedi és erőteljes

A Superb legfőbb erényei között szerepel a tágas térkínálata, amely elődjéhez képest is bővült. Ennek hátterében elsősorban a Volkswagen Csoport moduláris MQB platformjának alkalmazása áll, amely hosszabb tengelytávot, szélesebb nyomtávot és ezzel optimális belső méreteket tesz lehetővé.

Erős és karakteres

Elegáns, kifejező és ugyanennyire mutatós - új zászlóshajónk hátuljára szélesebb, LED-technikájú lámpákat helyeztünk a még karakteresebb és kifejezőbb megjelenésért. Nagyobb szélesség, erőteljesebb megjelenés, ragyogóbb hatás. 

Fények hatásos összjátéka

Ez az első alkalom, hogy az új ŠKODA Superb kétrészes hátsó lámpái az alapfelszereltség részeként LED-technikájúak. A világítótestek szélesebbek és karcsúbbak, mint korábban, egyik részük a karosszériában, másik a csomagtérajtóban kapott helyet, ami egyértelmű utalás a VisionC dizájn-tanulmányra. 

Kiegyensúlyozott arányok

A tökéletesen kiegyensúlyozott arányok, a nagy üvegfelületek és az autó oldalára továbbfutó fényszórók az autó profiljának különleges vizuális megjelenést és érzelmi vonzerőt kölcsönöznek.

Metszett kristályüvegek

A fényszórók legalább annyira inspirálhatnak, mint amennyi fényt szolgáltatnak. A cseh kristályüveg-gyártás hagyományaiból merítkező Superb fényszórók a legnagyszerűbb "szemek", amelyek valaha megvilágították az utakat.

Komfort

Kategória bajnoka a beltérben..

Élje át a tökéletes kényelmet a Superb páratlan lábtere jóvoltából. Dőljön hátra, állítsa be a belső világítást és élvezze utazása során a diszkrét hangulatvilágítást.

…és a csomagtérben is!

Az új Superb kategóriája bajnoka a csomagtér-térfogat tekintetében: 625 literes befogadóképessége 1760 literre bővíthető a hátsó üléstámlák ledöntésével.

Új klímaberendezés

A háromzónás klímaberendezéssel eltérő hőmérsékletet állíthat be a vezető, az első és a hátsó utasok számára.

Multifunkciós kormánykerék

A vezetési élményt az Ön kezébe adó multifunkciós kormánykereket bőrbevonat és krómelemek díszítik. A legmagasabb felszereltségi szintű kormánykerék háromküllős, perforált bőr borítja és a rádió, a telefon és a DSG váltó kezelőszerveivel rendelkezik.

Nem kell újra beállítania!

Az elektromosan állítható vezetőülés memóriájában három különböző üléspozíció és külső visszapillantó tükör beállítás tárolható el. 

Technológia

Motorválaszték

Csúcsmotorunk egy kétliteres benzinmotor, az összkerékhajtású változatban lenyűgőző, 206 kW (280 LE) teljesítményt nyújt. A kínálat legerősebb dízel modellje 140 kW (190 LE) teljesítményt nyújt. 

Négyből kettő

A kínálatban szerepel a 110 kW (150 LE) teljesítményű benzinmotor (1.4 TSI) aktív hengerlekapcsolás technikával, amely részterhelés esetén kikapcsol két hengert, jelentősen csökkentve ezzel az üzemanyag-fogyasztást.

DSG váltó

A motorváltozat függvényében autóját akár hat- vagy hétfokozatú automata DSG váltóval is rendelheti. Mi tökéletes párosításként a hatfokozatú DSG váltót és az összkerékhajtás kombinációját ajánljuk.

Adaptív lengéscsillapítás

Az adaptív lengéscsillapítás szabályozás (DCC) folyamatosan elemzi és reagál a különböző közlekedési helyzetekre (fékezés, gyorsítás, kanyarodás), s ennek megfelelően módosítja a csillapítási és kormányzási karakterisztikát.

Biztonság

Akár 9 légzsák

Míg a vezető légzsákja a kormánykerékben található, az első utasé a műszerfalban rejtőzik. Amennyiben szükséges - például ha az első utasülésre gyermekülést helyezünk el - akkor ez utóbbi kikapcsolható.

Térdlégzsák

A kormányoszlop alatt található térdlégzsák a vezető térdét és lábszárát védi.

A Front Assist biztonsági rendszer egy várható ütközés esetén figyelmeztet, s amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, aktiválja a vészféket, hogy a baleset minél kisebb következményekkel járjon. 

Vezetői segédrendszerek

Párhuzamos parkolás

A Superb akár 40 km/h sebesség mellett is képes szabad parkolóhelyet keresni a Park Assist segítségével. Amint a szenzorok megfelelő nagyságú helyet találnak (az autó hossza + 80 cm) a rendszer segítséget nyújt a parkolási manőverekben. 

Merőleges parkolás

A Park Assist megfelelő méretű helyet keres két parkoló autó között, majd szinte automatikusan végrehajtja a manővert. Az autó elektronikája vezérli a kormánykereket, miközben a vezető csak a gáz és fékpedálokat kezeli. 

Kiállási asszisztens (Rear Traffic Alert)

Parkólóhelyekről történő kitolatás esetén a hátsó kiállás-asszisztens felismeri az oldalról közeledő járműveket. Ilyenkor hangjelzés figyelmeztet az ütközés veszélyére. Ezenfelül a "kritikus oldal" ahonnan a másik jármű közeledik, először sárgán, majd piros színnel jelenik meg az infotainment képernyőjén. Szükség esetén a fékek automatikusan működésbe lépnek.

Holttér-figyelő rendszer (Blind Spot Detect)

Az autó radarjai folyamatosan felügyelik az autó mögötti és melletti területet, majd a rendszer a környező járművek távolságát és sebességét vizsgálva eldönti, hogy figyelmezteti-e a vezetőt.

Közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist)

A közlekedési torlódás asszisztens az adaptív sebességszabályozás rendszerét és a sávtartást segítő rendszert egyesíti. Forgalmi dugó esetén a sávtartást segítő rendszer 60 km/h alatti sebesség esetén segít sávon belül tartani az autót. Ha az adaptív sebességszabályozás is aktív, a kormányzás, gázadás és fékezés automatikusan történik, függetlenül attól, hogy mennyire zsúfolt az út. A vezető kezének azonban mindig a kormánykeréken kell lennie a funkció működéséhez. 

Távolsági fényszóró szabályozás II. (Smart Light Assist)

A távolsági fényszóró szabályozás II. dinamikus fényszórószög-állítást és a távfény fénykévéjének automatikus kitakarását tartalmazza. Ahelyett, hogy automatikusan kikapcsolná a távolsági fényszórókat, egy "maszk" a fénykéve azon része elé fordul automatikusan, amely elvakítaná a szembejövő forgalmat. Ez azt jelenti, hogy a távolsági fényszórót folyamatosan lehet használni és élvezni a nagy hatótávolságát anélkül, hogy ez a szembejövő forgalmat zavarná. 

Infotainment

Bolero rádió

A 6,5" képátlójú, színes érintőképernyővel rendelkező Bolero rádió AM és FM tunerrel is rendelkezik, USB, AUX-IN csatlakozást és SD kártyaolvasót kínál. 

Columbus navigáció

A Columbus navigációs rendszert kényelmesen vezérelheti érintéssel a 8" képátlójú képernyőn. Két SD kártyaolvasót kínál és ezen kívül tartalmazza egy csúcskategóriás rádió minden funkcióját.

Smartgate

A Smartgate rendszerrel direct Wifi-n keresztül összekapcsolhatja okostelefonját és autóját, hogy érdekes adatokat tudjon meg útjáról, például az üzemanyag-fogyasztásról, a menetdinamikáról.

Iroda a hátsó ülésen

A multimédia tartóval biztonságosan rögzítheti eszközét a hátsó kartámaszon vagy az első ülések háttámláján. A Columbus navigációs rendszer és az opcionális beépített LTE telefonmodul gyors internetkapcsolatot biztosít. Az autó emellett 230 voltos csatlakozóval és a hátsó utasok által elérhető második USB csatlakozóval is felszerelhető.

Távvezérlés

A Media Command alkalmazással vezérelheti a fedélzeti szórakoztatást táblagépével vagy okostelefonjával a Wifi hálózaton keresztül, függetlenül attól, hol ül éppen.

Simply Clever

Akár egy kézzel is

A tágas Jumbo Boksz az első könyöklő alatt található és ebben biztonságosan tárolhatja elektronikus eszközeit vagy akár hűtheti is a dobozt, hogy az útra csomagolt ételt frissen tartsa. A középkonzolon egy dupla italtartót is talál, amelyek közül a középsőn apró gumi korongok gondoskodnak arról, hogy egy kézzel ki tudjuk nyitni az üdítős palackot. 

Két esernyővel

A két első ajtó zseniális rekeszeiben két eredeti Superb esernyőt talál. A rekeszeket úgy tervezték, hogy a vizet elvezessék, így száraz marad az utastér.

Nincs szabad keze, hogy kinyissa a csomagtér ajtót?

Csak egyszerűen húzza el lábát a hátsó lökhárító alatt, ahol egy mozgásérzékelő figyeli és felismeri az ajtónyitáshoz szükséges rúgó mozdulatot. Amennyiben a rendszer érzékeli a kulcs jelenlétét a KESSY zónában, a rugó mozdulat hatására a csomagtér ajtaja kinyílik.

A bevásárlás sem okoz problémát

A csomagtér oldalán elhelyezett, kihajtható táskaakasztó kampók könnyítik meg a vásárolt tárgyak szállítását és rögzítését. 

Nem csúszkálnak a csomagok

A csomagok nem kívánt elmozdulásának megakadályozására ideális e két tépőzáras rögzítésű műanyag elem. Használaton kívül a kerékjárati ívek mögötti rekeszekben tárolhatók. 

Vonóhorog elegánsan

A vonóhorog a csomagtérben található kar segítségével lehajtható. Ennek az innovációnak köszönhetően nem szükséges leszerelni a vonóhorgot használat után, s mégsem rontja autójának stílusos megjelenését.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés