Lezajlott az első ŠKODA Hoki Tábor

2016-06-28

A ŠKODA támogatásával nemzetközi szaktekintélyek készítették fel a 9-16 éves fiatal hokisokat az első ŠKODA képességfejlesztő hoki táborban.

A ŠKODA már több mint két évtizede elkötelezetten támogatja a jégkorongot. Minden bizonnyal ezzel is összefügg, hogy soha nem látott sikereket ért el a magyar jégkorong. A felnőtt válogatott idén újra betette lábát a sportág király kategóriájába és megszerezte első győzelmét az A csoportban, a női valamint az U18-as válogatott pedig megnyerte a világbajnokságot a B csoportokban. Hogy ezek a sikerek a jövőben sorozatosan megismétlődhessenek, a ŠKODA Magyarország minden segítséget megad. A felnőtt válogatott és a női sikercsapat mellett azonban a feltörekvő hoki generációk támogatására is hangsúlyt fordít, hogy töretlenül folytathassák munkájukat az utánpótlás-nevelők.

"Az a célunk, hogy minél több gyermek kezdjen el jégkorongozni. Jöjjön el úgy, hogy közben ez a szüleinek a lehető legkevesebb plusz terhet jelentse. Szeretnénk egy olyan toborzó rendszert kiépíteni, ami a szülők vállára nehezedő terhet is megpróbálja csökkenteni." - vázolta fel Dalnoki Balázs a ŠKODA Magyarország és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) közös terveit.

A Szövetség és a ŠKODA Magyarország közösen fejlesztenek egy olyan utánpótlás-toborzó rendszert, amely képes garantálni, hogy a magyar jégkorong még sokáig a világ legjobbjai között lehessen. Ennek egyik eszköze az első ŠKODA Hoki Tábor.

Június 20-án megkezdődött a MJSZ és a ŠKODA képességfejlesztő ötnapos tábora, amelybe 9 és 16 év közötti játékosok jelentkeztek, akik két csoportra (12 év alattiakra és fölöttiekre) osztva dolgoznak. Az MJSZ edzői képzését irányító Darryl Easson szervezésében az IIHF (Nemzetközi Jégkorong Szövetség) "Learn To Play" programjának edzője és a belga edzőképzés vezetője, Johan Boulle, illetve a finn Jarmo Sainio érkezett Magyarországra. A napi két-két jeges és egy-egy elméleti edzésen a külföldi edzők mellett olyan hazai szakemberek adták át tudásukat, mint Majoross Gergely, Szuper Levente, vagy épp a 2015/16-os év utánpótlásedzője, Kiss Dávid, illetve Bedő Botond, Rusznyák Szilárd és Ritter Zsolt.

A képességfejlesztésért felelős edzőknek nemcsak az volt a feladatuk, hogy javítsák a játékosok ügyességi szintjét, de a képzéssel közvetlenül hozzájárultak ahhoz is, hogy irányt mutassanak ezeknek a fiatal hokisoknak a sport folytatásával kapcsolatos elköteleződéshez. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy egy specifikus edzőtől a helyes sportolói hozzáállás is megtanulható, amely később a profi karrier felé vezető úton és a pályán kívül is nagy jelentőséggel bír.

Weboldalunk futtatásához és a használhatóságának növeléséhez „cookie”-kat használunk.
Elfogadás és továbblépés