Márkatörténet

1895 - 1990.

A Škoda hagyományai

A Škoda, a világ harmadik legrégebbi autógyártójának története rendkívül változatos. Tartson velünk és képzeletbeli időutazásunk során felfedjük a márka fejlődésének igen mozgalmas száz évét, illetve képekkel színesítve számos érdekességgel szolgálunk a Skoda hagyományairól.

1895 – A biciklitől a motorkerékpárig

Az év Karácsonyát megelőző héten, a gépészmérnök Vaclav Laurin és a könyvkereskedéssel foglalkozó Vaclav Klement biciklik előállítását kezdi meg a csehországi Mlada Boleslav helységben. Tevékenységüket a 19. század végének akkoriban nacionalista irányzatok által átitatott környezetében „Slavia“ néven kezdték meg. Néhány évvel később azonban, 1899 –ben, a céget „Laurin&Klement“ – re keresztelték át és motorkerékpárok előállításával is foglalkozni kezdtek.

1905 – Az első autók

A századforduló utáni első próbálkozásokat követően, 1905-ben az autógyártás vált a cég legfontosabb célkitűzésévé. Rögtön az első autó, a „Voiturette A“ hatalmas sikert aratott és ezzel gyártói a cseh autóipar klasszikusaivá váltak. Ezzel a szakmai elismertséggel és üzleti kiteljesedéssel a „Laurin&Klement“ gyár nemzetközi piaci pozíciója is vitathatatlanul megszilárdult, ami az akkoriban felerősödő autóipari versenyben igen nagy jelentőséggel bírt.

1907 – A részvénytársaság

A gyártás egyre csak növekedett és hamarosan kinőtte magát kis családi vállalkozásból. A cég alapítói ezért 1907-ben arról határoztak, hogy részvénytársaság formájában folytatják működésüket. Fontos szempont volt az is, hogy most már a nemzetközi piacon is meg kellett felelniük, így szükségessé vált a gyár további bővítése és korszerűsítése is.

1925 – Fúzió a Škoda-val

A 20-as években fúzióra került sor az egyik legjelentősebb ipari partnernek számító céggel annak érdekében, hogy a termelést, mely akkoriban számos személy- és tehergépkocsi, autóbusz, repülőgép motor és agráripari gépek gyártását foglalta magában, ismételten modernizálni lehessen. 1925-ben kötött tehát megállapodást a Laurin&Klement és a Škoda, mely értelemszerűen egyben az előbbi márkanév megszűnését is jelentette.

1930 – A világgazdasági válság után

Ebben az évben ismét önálló autóipari részvénytársasággá lett az autógyártási ágazat a Skoda konszernen belül. A világgazdasági válságot követően a „Popular” modell bevezetésével, a cég ismét hatalmas elismerést és üzleti sikert könyvelhetett el.

1939 - 1945: A Hermann-Göring-Gyárak

A fent említett Škoda Autóipari Részvénytársaság beolvadt a német Hermann-Göring cégcsoportba és tevékenységét teljes mértékben a háború kiszolgálására kellett koncentrálnia. Az egyes fegyverkomponensek előállítása mellett, Mlada Boleslavban főként különböző páncélkocsik és vontató járművek gyártása, illetve összeszerelése történt ebben az időszakban.

Az államosítás után

A Škoda gyárat 1946-ban államosították és működését, így a személygépkocsik gyártását is az akkori nemzetgazdasági és politikai szemlélet által diktált munkamegosztás keretein belül határozták meg. Az államosítás ellenére is sikerült azonban a Spartak, az Octavia és a Felicia modellek révén a gyár hírnevét és viszonylag jó minőségbeli színvonalat fenntartani, ez azonban sajnos arra nem volt elegendő, hogy a Škoda a hatvanas évek végén berobbanó nyugat-európai technológiai fejlődéssel felvegye a versenyt.